idézet 13

     Soha ne fordíts hátat az érzelmeidnek. 

             Ha szereted valld be! 

      Az elején nem tudod még értékelni

        és felfogni mit veszíthetsz,erre

 csak hónapokkal később döbbensz csak rá.

     Szóval tedd fel magadnak a kérdést: 

      megéri elveszíteni, félredobni azt,

                   akit szeretek?

Lehet, hogy rengeteg akadály áll a boldogság

útjába, és egyszerűbb elnyomni az érzéseket,

      de az elnyomás alatt ott vannak és

         rengetegszer elő fognak törni. 

        Okosabbdöntés hátat fordítani,

      mint egy picit harcolni valamiért,

         ami boldoggá tehet később? 

      Soha ne hagyd veszni a szerelmet!

       Az utolsó percig megéri küzdeni.

        Mert második esély mindig van.

      A kérdés: élsz-e vele vagy tovább

    szenvedsz és okozol szenvedést annak, 

         aki a lelkét is kitenné érted?

Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt, aki majd megadja azt, ami hiányzik az életünkből. Valakit, aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha ha nagyon keressük megtaláljuk azt aki képes mindhármat nyújtani, igen mindannyian keresünk valakit és ha nem találjuk csak remélhetjük hogy ő talál meg minket.

"Nem az a fájdalom sírni, zokogni, hanem a fájdalmat mosolyba folytani. Az ember erős, de a szíve megszakad, ha azt, kit igazán szeret, szeretni nem szabad."

Szerelmes voltam, de egy nap véget ért, bár megfogadtam nem sírok senkiért. Mégsem tudtam ott így elhagyni, hogy ne lásson engem úgy halkan sírdogálni. Csak álltunk egymással szemben szótlanul, és látja hogy könnyem kicsordul. Majd lett egy néma mozdulat felém, végül elfordult s elindult egy másik lány felé.

Amióta nem vagy velem, nem tudom milyen a szerelem,
és minden áldott nap csak a helyes utakat keresem.
Várok egy újabb esélyre, egy véget nem érő táncra,
egy életen áttartó önfeledt románcra.
De semmi nem jön, Te sem vagy már, és hiába várlak,
nem kell senki, még ha a helyeden több százan is állnak.
Hogy mit vesztettem el, igazán most fogom csak fel,
egy mondat kellett volna: Soha nem engedlek el.

Várni valakit, ki nem jön többé, eljönni onnan, hol boldog voltál, otthagyni örökké. 
Szeretni valakit, ki nem szeret téged, könnyeket tagadni, mik szívedben égnek. 
Kergetni egy álmot, soha el nem érni, csalódott szívvel mindig csak remélni. 
Megalázva írni egy könyörgő levelet, S szív dobogva várni, nem jön-e rá felelet. 
Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni, mással látni őt, s utána fordulni. 
Kacagni hamis lemondással, hazamenni, sírni néma zokogással. 
Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat, s imádkozni azért, hogy ő ne tudja meg 
mi is az a bánat!

       Egyszer már elvesztettelek,
                és az csak az én hibám volt,
               ha kijavíthatnám ezt a hibát
                 tudod, hogy megtenném!
                  De nem tehetek semmit,
                   csak annyit mondhatok:

                   örökké szeretni foglak!

Tudod mi az, szeretni valakit s mikor kérdik büszkén letagadni? Minden utcán őt keresni, várni s mikor jön közömbös durva arcot vágni. Belefoglalni a nevét az esti imába, s azt hazudni sosem gondolsz rá. Becsülni, értékelni gondolatban, s lekicsinylőn elítélni szavakban. Nem írni, mintha nem is érdekelne s könnyekkel elaludni, szemeddel mosolyogni bár szíved ég.

Boldognak szeretném látni. Nem számít, hogy kivel vagy hogyan. Találjon valakit, aki megbecsüli, és úgy szereti, ahogy nekem kellett volna. Találjon valakit, aki úgy látja őt, ahogy most én.

Még annyi mindent mondhatnék neked,
mégis évek óta írok egy levelet.
Csak egyetlen sornyi hazugság - röviden:
"Már meg tanultam élni nélküled."

Visszaemlékszem arra az időre, amit együtt töltöttünk, újra és újra lejátszom őket magamban, de már túl késő....

Az egyik legnehezebb dolog az életben azt látni, hogy akit szeretsz, valaki mást szeret.

Hogy mit jelentesz nekem? Már sokan kérdezték,
válaszolni nem tudtam hisz nem értettem még.
Tudtam, hogy nélküled üres az életem,
de azt hittem attól még boldogan élhetem.
Idővel rájöttem, mennyit érsz te nekem,
s most már tudom, hogy nélküled végem!
Ha most kérdezné valaki, mit jelentesz nekem,
már tudnám a választ, mert te vagy az életem!
Messze vagy, és elérni nem tudlak,
szenvedek, mert gyűlölni nem tudlak!
Ne kínozz átkozott szerelem!
Ne kínozz, elég már a sok gyötrelem!

Minden szép elmúlik egyszer, merengve ágyban fekszel. Álmodsz a múltról, kínoznak a képek, s messzire szállnak el gyönyörű évek. Szemedből fájdalmad könnyekként fakad, arcodon csorog le, akár egy patak. Elmossa múltadat, megfojtja vágyaid, megtörték lelkedet, eltörték szárnyaid. Minden nap szenvedés, végtelen borzalom, vágyod, hogy ne fájna szíved már oly nagyon. Sötét a nagyvilág, örökös éjszaka, nincs aki szeretne, miért is mész haza. Emlékek képei, fájdalmas förtelem, minden nap megkínoz, minden nap gyötrelem. Hazugság árulás, amit csak kaphattál, áldozat lettél, mert adtál, mit adhattál. Úgy érzed tiszta vagy, de mégis elhagytak, kiülő szívedben álmaid elfagytak. Jéghideg leszel, de fájdalmak égetnek, s várod, a halált mely mindennek véget vet.

              Nem az első csók a legnehezebb,

                         hanem a legutolsó!

           Életed részévé vált attól a perctől 

                      mikor megismerted, 

                s hiába megannyi erőlködés, 

                 hiába, hisz úgysem feleded. 

             

                       Nem maradt más, 

             mint hogy beletörődj a ténybe, 

       s belátod vele már nem lesz közös jövő

                          ebben a létbe.   

                           Akkor jó volt, 

             most már vége nem lesz baj 

                     ha elfeleded végre, 

       rájössz mi a helyes s pontot teszel 

                   

                          e sor végére.

    Sokszor szeretsz olyat, aki nem is sejti érzelmeidet, és mégis oly hű maradsz hozzá,        mintha szerelmed viszonozva lenne.

Ha belenézel egy lány szívébe, meglátod azt, hogy mennyit sírt valójában. Látni fogsz titkokat, barátokat, hazugságokat. De látni fogod azt is, amit (talán) sosem érthetsz meg: hogyan tud erős maradni akkor is, mikor semmi sincs rendben.